16 március 2013

A pazarlás a H&M-nél nem divat

Lassan egy hónapja elindította a H&M a használruhák gyűjtését. A márkának mindig fontos szempontja a fenntartható fejlődés, ez a kezdeményezés is ennek a jegyében indult. A begyűjtött ruhákat több, mint 600 szempont szerint fogják szétválogatni, a márka ezt egy partnercégének, az I:Collect-nek adja át, akiknek meg van a kellő rendszerük a feldolgozásra, majd pedig az újrahasznosításra.


Aki figyeli a H&M-be sajtóimegjelenéseit és az üzletekben is nyitott szemmel jár, annak már nem újdonság a conscious, azaz tudatos szó. Ezen jelige alatt már nem egy kampányt indított a márka, melynek most tavasszal Vanessa Paradis az arca. Az egész lényege, hogy a ruhák olyan fenntarthatóbb anyagokból készültek, mint a biopamut vagy az újrahasznosított poliészter. A kampány videóját ITT meg is nézhetitek.
A kollekcióban főként khaki zöld színekből és virágmintákból összeálló ruhákat találhattok, amelyek remekül kombinálhatók egyéb alapdarabokkal. Ezek mellett a pasztellsárga és a bézs színek jelennek még meg a színpalettán.


Visszatérve a ruhagyűjtésre, Szegeden a Pláza üzletében van lehetőségetek leadni táskátok. Erre azonban vonatkozik pár szabály, amellyel nem ár tisztában lenni:
- naponta egy személy, maximum két táskát adhat le
- egy táskáért egy 500 Ft-os kupont kapsz
- ezt a kupont a következő vásárlásod alkalmával használhatod fel, ha:
                      *legalább 2500 Ft. értékben vásárolsz
                      * ... és más kedvezménnyel nem kívánod összevonni (magyarul csak teljes árasra használhatod fel)
- fél éves a felhasználhatósága
- csak textilt tartalmazhat a táska.

Használjátok ki a lehetőséget és vigyétek be használt ruháitokat!
              

Nincsenek megjegyzések: