08 február 2011

Harc a fénylő bőr ellen

Zsíros bőröm van, így hosszú csatákat vívtam, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy diszkógömb. Hamar zsírosodott a bőröm a T-zónában, azonban mára jelentősen csökkent ez a fényesség. Azt nem tudom, hogy ezen termékek hatására e, vagy valami megváltozott az életmódomban, de minden esetre örülök neki. A bejegyzés célja, hogy segítsek a hasonló cipőben járó lányok számára, akiknek hamar fényesedik a bőrük. Nekem ezek a termékek váltak be, de nem vagyok hozzá értők kozmetikus, tehát ezek maximum tippként szolgálnak, mintsem tuti biztos befutóként.

kép


Történetként még elmondom, hogy nagyon problémás bőröm volt, tele voltam pattanásokkal. A Vichy termékeit használtam, amelyek időszakosan segítettek, ám a mostani állapotot mindenképpen a fogamzásgátló tablettának tudom be. Barátnőmnek szándékosan erre írtak fel gyógyszert - amit én nem tartok azért helyesnek -, és neki is segítettek a pattanások eltüntetéseben. Nem szeretnék senkit sem biztatni, hogy ezért szedjen tablettát, csak leírtam, hogy nekem ez minden bizonnyal segített. Viszont nem szeretnék vissza esni a régi állapotba és ezért vigyázok a bőrömre. Aszpirin maszkot használok hetente kétszer, ami eddig a legjobb módszer, ezen állapot megőrzésére. Ennyit a bevezetésről.

A probléma nálam az, hogy fénylik a bőröm a T-zónában, ami engem nagyon zavar. Nagyon kellemetlen tud lenni, főleg ha beszélgetek valakivel és úgy érzem, hogy folyton az arcomat nézi, hogy mennyire fénylik :). Sokszor említettem már a blogomban a Vichy Normederm hidratáló krémét, problémás bőrre. Sokadik tubust használom már el, nekem nagyon bevált.


Amit a honlapon találunk a termékről:
"A Vichy felfedezése: a bőrhibák kezelése “Új arcbőr” hatással. Hatóanyagok, melyek csökkentik a bőrhibákat és a faggyúmirigyek irritálhatóságát. Látható eredmények már az 1. használattól kezdve. Így a visszatérő bőrhibákkal küszködő felnőtt nők számára még jobb és még hatékonyabb ápolást nyújtunk, mely hozzásegíti őket a boldogabb mindennapokhoz.


Új arcbőr hatékonyság


- Kitisztult bőr 80%*
- Megfékezett kifényesedés 6 órán át**


Minden bőrhiba kiújulását gátló hatás 2 héten át.
* A nők %-a – 50 nő saját megítélése alapján.
** Műszeres vizsgálat 21 nő bevonásával." Forrás



Ahogy én látom: a bőrhibák eltüntetésében nálam is nagy szerepet játszik, de a teljes "gyógyulást" mindenképpen az aszpirin maszknak tudom be. Amiért mégis szeretem az az, hogy kiegyenlíti a bőröm felszínét. Amióta használom, eltűntek az arcomról a "puklik", amelyeket csak tűvel lehetett kinyomni/eltávolítani. Ezek is mitesszerek - ha jól tudom -, csak nem feketék, hanem bőr színűek. Főleg az államon és a homlokom voltak, de 90%-ban eltűntek. A másik legjobb hatása, hogy nagyon szépen mattítja a bőrt. Nagyon jól hidratál és pótolja a vízhiányát is a bőrömnek. Azért került be a fénylő bőr elleni bejegyzésemben, mert ez volt az első termék, ami tényleg csökkentette a kifényesedést, és matt maradt a bőröm.


Viszont van a Vichynek egy arckréme, amit konkrétan erre fejlesztettek ki, én még nem próbáltam, itt van az ismertetője: ÚJ - Normaderm Pro Mat – Hidratáló krém folyamatos matt hatással

Sminkalapnak a Clean&Clear shine control krémjét szoktam használni, ami szintén teljes mértékben megfelel az igényeimnek. Kellemes érzetet nyújt a bőrön, mattít és jól hidratál.

Alapozóból is mindig keresem az olaj-menteseket, és lehetőség szerint a púder-hatású termékeket. Évszaktól függ egyébként, hogy mit használok. Most, télen L'Oréal Perfect Match-t használok, Astor Mattitude HD-val keverve. Azért így, mert egyik sem egyezik a bőröm árnyalatával, viszont együtt a kettő tökéletes. Azért is jó ez a két termék, mert egyik nagyon-nagyon jól fed (L'Oréal), a másik pedig szintén mattít (Astor). Télen csak folyékony alapozókat szeretek használni, mert a púder-hatású kicsit szárítja a bőröm és a hideg csak rátesz még egy lapáttal erre. Nyáron már más a helyzet, akkor teljes mértékben hanyagolom a folyékony alapozókat, csak matt hatású, púder fedésű alapozót használok. Mindkét termék Manhattan, Powder Mat Make Up -ez egyébként folyékony, de annyira tömör állagú, hogy én nem annak számítom :) -  és Mousse Make Up (Creamy Touch - Powder Finish). Ezeket télen nem is tudnám használni, ugyanis mindegyik sötétebb árnyalatú, mert nyáron barna vagyok, télen meg fehér. Néha előfordul, hogy Astor Mattitude-ot használok nyáron is, de ez kivételes alkalom. Sokakban felmerül, hogy miért használok ilyen tömör alapozót nyáron, miért nem csak egy színezett hidratálót. Engem nem szokott zavarni, ha van rajtam alapozó, de eddig muszáj volt használnom, mert zavartak a bőrhibák. Viszont idén nyáron remélem, hogy megmarad tisztának az arcom, mint mostanság, és akkor kereshetek egy szuper színezett hidratálót. :)
Végül pedig Rimmel Stay Matte púderrel fixálom az alapozót és szerintem ez a tökéletes smink termék a mattítás céljából. Egyrészt tartós, másrészt ha ezt használom, sosem fénylik az arcbőröm, de azért 6-7 óra viselés után újra fel kell vinnem a bőrömre.

Ti milyen terméket használtok, hogy ne fényesedjen ki a bőrötök?

13 megjegyzés:

Andi írta...

Én teljesen véletlenül találtam egy gigadurva mattító krémet, döbbenetes, hogy ilyen létezik, de egy nagy baj van vele, és az az, hogy lehetetlen alapozót feltenni ha ezt felkented.:(

Jizzler írta...

Nekem pont a Normaderm volt csalódás, amit Andi is írt, képtelen voltam rákenni az alapozót. Morzsákban potyogott le. De azt hiszem, azóta sem találtam olyan krémet, ami mattít is és festeni is lehet rá. Így aztán maradtak a nemmatt krémek, és jelenleg a Clinique anti blemish alapozó, minimális, ami átcsillog rajta.

sunbeam írta...

Én használtam sminkalapként, de inkább a Clean&Cleart. A Normadermet mostmár felkelés előtt és után használnom :)

Jizzler írta...

Na héé, én felkelés után mosakszom, aztán sminkelek! :D Ha még várakozó időt is kéne beépítenem, kelhetnék 5-kor.
By the way, milyen jó színezett hidratálókat ismersz? Tavaly használtam a Vichy antioxidáns nemtudommicsodáját, nem hangsúlyozták, de sunyin abban is volt valami szín.

Christytunderke írta...

Nekem is eléggé fénylik a T-vonalam, éppen annyira, hogy nagyon tud zavarni. Én a Normaderm Tri- active krémet használom. Már a második tubust kezdtem el és azt kell mondjam eddig ez a legjobb az aszpirin maszkkal kombinálva :)

Maya írta...

Szintén patikákban hozzáférhető márka, és nekem százszor jobban bevált, mint a Vichy: Bioderma Sébium Mat. Tökéletesen matt hatású, és sminkalapnak is hibátlan. Bőrgyógyászok jobban ajánlják, mint a Vichy-t, és az összetevőlistát összevetve nálam a Bioderma nyert. A Vichyben egyébként én csalódtam, főleg a kombinált bőre készült alapozó volt keserű tapasztalat. Bármelyik mattító marketingdumával kínált drogériás alapozóm jobb volt annál.

evil-she-devil írta...

Normadermből eddig pont csak tonikom és arctisztító zselém volt.. kíváncsi vagyok a hidratálóra,még mindig fénylik a bőröm elég hamar. c&c és nivea shine contorllal is :(

sunbeam írta...

@Jizzler, még nincs tuti tippem színezett hidratálóra, egyébként van egy home-made, azt szeretem, cask nem tartós.

Christytunderke, örülök, hogy te is megtaláltad a számodra megfelelőt ;)

@Maya, köszi a tippet, akinek nem válik be a Vichy, majd ezt ajánlom :);)

@evil-she-devil, Rimmel Stay Matte púdert használtál már?

sophie írta...

próbálkoztam minden vacakkal, Niveával is, c&c-vel is, és erre óriási meglepetésemre valami egészen gagyi vált be. Rossman kb 500 ft és Eveline Cosmetics a márkája. A smink sokkal tartósabb, frissitő érzést ad, és tökjól mattít:)
én is nemrég kezdtem blogot, ha gondoljátok, örülnék, ha megnéznétek:)köszönöm előre is;) http://sophie-aprodolgok.blogspot.com/

Kriszti írta...

Sziasztok, én sem találtam még meg a tökéletes megoldást, pedig elég sok mindent próbáltam már, de lehet egyszerűen csak több vizet kellene innom. :)
Sophie-hoz hasonlóan nem rég kezdtem újra blogolni, és örülnék, ha az olvasóim között tudhatnálak titeket. Köszi :)
forumshops.blogspot.com

janeavril írta...

Szia!
Ez az aszpirin maszk felkeltette az érdeklődésemet. Mi ez? És hol lehet beszerezni? És konkrétan mire ajánlják?
Nekem eléggé problémás a bőröm, nem tudom, hogy miért, de gyakrabban jelenik meg rajta pattanás.

sunbeam írta...

janeavril: Itt írtam róla :)
http://lovetheheels.blogspot.com/2010/09/dicshimnusz-az-aszpirinnek.html

janeavril írta...

Áhá, köszi :-)