25 november 2010

Szemhéjalapozó home-made

Most nem a megszokott szemhéjalapozóra kell gondolni, amely a bőrünk tónusához hasonlít, hanem másra. Szeretek kísérletezni, így úgy gondoltam, hogy kipróbálom, milyen egy színes alapot elkészíteni. A NYX termékei között láttam még nyáron, hogy vannak különböző árnyalatú alapozók, de nem érettem miért nem mindegy.
Nagyon szeretem a fehér és a világos rózsaszín sminkeket, ez a két szín mindig valamely sminkem alapja. Az is szeretem, ha szép intenzív a szín. A másik amiért odavagyok, a metálos fény. Viszont elég kevés szemhéjpúdert látok ilyen stílusban, így - véletlenül - de ezzel az alappal ezt is eltudom érni. Két módszert használtam, ha kíváncsi vagy, hogy sikerült, katt a továbbra.

Folytatás:
Először a megszokott módon készítettem el, 1-1 adag folyékony alapozóval és hidratáló krémmel. De hozzáadtam egy kis pigmentet is, méghozzá a NYX Pearl-jéből. Ezt nyugodtan lehet highlighternek is használni, de akár alapnak is.
Az elkészítés:
Egy kis tégelybe raktam minimális mennyiségű pigmentet, azért, hogyha nem sikerül a művelet, ne pocsékoljak olyan sokat.


Ezután a fedelébe raktam az alapozót és a krémet.

Összekevertem, majd a pigmenttel is:




A kézfejemen láthatjátok a színe alapján, hogy akár szemfestéknek is elmehetne, de biztosan nem lenne tartós. Viszont alapnak és kiemelőnek tökéletes.

Íme bevetésben:




Sok különbség nincs az új és a régi alap között, így ez nem bizonyult a legjobb megoldásnak. Viszont miután kihagytam az alapozót, egészen szép eredmény született. Egy gyönyörű metálos fényt kapott, az egyébként sem csúnya essence szemhéjfestékem.






Ti mivel szoktatok kísérletezni?

5 megjegyzés:

sminkkel írta...

Nagyon sokat használok szemceruzát alapnak. Annak idején a sminkes suliban tanultam így és nagyon megszerettem.:)

sminkkel írta...

Elfelejtettem írni, hogy király ez az alap.:)

Lumena írta...

Pont azon gondolkoztam ma, hogy kéne valami fényes alap. :) Tök jó ötlet. Én is szoktam szemcerkát használni, arcfényt is, sima alapozót is.

Timcsike írta...

valahol elvesztettem a fonalat. mi volt a "regi alap" ?

sunbeam írta...

Timcsike, a régi alap, egy sima szemhéjalapozó :)